Mindenki retteg, hogy egyszer egy rémálma valósággá válik. Hát velem megtörtént. Mindenki mástól fél, én például rengeteg mindentől. Vannak helyzetek, amelyek úgy érzem, bár félek tőlük, ha úgy adódna mégis tudnám kezelni őket, de vannak olyan szituációk, amelyeket még egy milliárd forintért sem vállalnék be. Ilyen például a bungee jumping, megfogni egy kígyót, békát, denevért, patkányt stb.

 Na ehhez képest sokkal, de sokkal súlyosabb eset esett meg velem. Augusztusban végighakniztuk az országot evezős csapattársaimmal, hol itt, hol ott mérettettük meg magunkat, a nyár zárásaként pedig a Tisza-tavi tájékozódási versenyen indultunk. Nagy volt az öröm, gyönyörű természet, új kihívás, jófej emberek, stb. Éppen állítottuk fel a sátrat, amikor egyikünk észrevett egy kilapított békát, majd viccesen megjegyezte, nehogy egy ilyen támadjon majd rám éjszaka. Ekkor még én is csak nevettem, ugyanis még nem is sejtettem, mi vár rám. Végighúztuk a versenyt, nagyon jó időt futottunk, már a táv vége felé jártunk, éppen megkönnyebbültünk volna, amikor a térkép szerint egy szűk nádasos helyre érkeztünk.

 Alig fért el a hajó, a lapátjaink pedig már csak a békalencsék között kapálóztak. Talán nem is kell mondanom mi történt, mivel én ültem legelöl, ezért az én evezőim tisztították az utat, ahogy odaértünk a békalencsékhez, arra lettem figyelmes, hogy tele van békákkal, akik riadalmukban elkezdtek össze-vissza ugrálni, én pedig gyakorlatilag ott ültem közöttük, bármikor belepattanhatott volna egy az ölembe. Na hát nekem se kellett több, gyakorlatilag sokkos állapotba kerültem, az összes méltóságomat azonnal elveszítve elkezdtem sikítani, alig kaptam levegőt, menekültem volna, de rájöttem, hogy nincs menekvés, elfelejtettem evezni, elejtettem a lapátokat, ezért a többiek nem tudtak haladni, kész káosz alakult ki, ettől persze alig tudtunk kikeveredni a helyzetből. Óriási szerencse, megúsztuk, egy béka sem ugrott be a hajóba – bár volt amelyik érintette az oldalát – végül ismét „nyílt vízre” kerültünk. Egy-két csapás után felfogtam, hogy milyen megpróbáltatásokon mentem keresztül, kitört belőlem a zokogás. Kedves csapattársaim rendkívül jól kezelték a helyzetet, olyannyira vigasztaltak és nem röhögtek ki, hogy utána még a táskámat is átnézték, hogy nem ugrott-e bele egy béka.

 Azon a napon szembenéztem az egyik legnagyobb félelmemmel, de be kell vallanom, nem hatott a sokkterápia, továbbra is rettegek.