Megbocsátani nem könnyű. Néha éveken át hurcolunk magunkkal sérelmeket, melyekről azt érezzük, lehúznak, nem hagynak nyugodni. Vannak helyzetek, amikor a másik nem tudja vagy éppen nem is akarja jóvátenni a hibáját, nekünk mégis el kell engedni a haragunkat. Miért? Önmagunk miatt. Francis Bacon, XVI. századi brit filozófus erről a következőképpen vélekedett: „Bizonyos, hogy aki bosszút melenget, az maga tartja sebeit nyitva”. Kemény, küzdelmes folyamat az elengedés.

Talán erre célzott Mahatma Gandhi, amikor azt mondta, „a megbocsátás az erősek erénye, a gyengék sohasem bocsátanak meg”. Akik nem tudják a haragjukat elengedni, azok a saját egészségüket és jó hangulatukat veszélyeztetik. A kutatások szerint a meg nem bocsátott sérelmek hatására szervezetünkben ugyanolyan változások zajlanak le, mint a tartós stresszhelyzetben lévő személyek szervezetében. Nő a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának veszélye. A hangulatunkra is komoly hatással lehet ez az állapot: akik nem tudnak megbocsátani, azoknak emelkedik a szorongás- és depressziószintje is. Az Egyesült Államokban már megbocsátás intézetet is létrehoztak. Az intézmény 1985-ben alakult és missziójuk, hogy segítsenek elsajátítani a megbocsátás különböző technikáit, hogy ezzel egyfajta társadalmi megújulást érjenek el. Úgy vélik, a harag elengedésének megtanulása a béke felé vezető egyik út. Ahogy az elején is írtam, megbocsátani nem könnyű. Tapasztalatból mondom, én is hordozok magamban akár évtizedes sérelmeket. Azonban ezzel foglalkozni kell, és végig kell járni a folyamatot. Ugyanúgy, ahogy a gyász, ez is mindenkinél más ütemben történik, azonban, hiszem, hogy ha dolgozunk rajta, akkor a lelkünk egyszer felszabadul a súlyos sérelmek alól.

(Az írás 2016. január 28-án jelent meg.)