Van egy kedvenc mondásom: „Ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz”. Vannak szülők, akik nem csak a határokat szabják meg, hanem egyenesen hatalmat gyakorolnak, uralkodnak a gyerekük felett.

Azt hiszem, a diktatórikus, önkényuralmi berendezkedésű családnál alig-alig van rosszabb. Mindenki egy embert szolgál, mindenki egy emberért él. A „diktátor” pedig minden erejével azon van, hogy megsemmisítse a családtagjai, gyerekei személyiségét, akaratát, önbizalmát, vágyait, gondolatait. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy rituálé alatt megtörténik és onnantól kezdve már csak irányít. A tiprás állandó, napi szinten ismétlődő. Innentől kezdve pedig könnyű dolga van, a saját magukban kicsit sem bízóknak szükségük lesz valakire, aki megmondja nekik, hogyan is kell vélekedni a világról.

Ők szabják meg, ki és mi lehet része a többiek életének, kit és mit kedvelhetnek, mit csinálhatnak. Ehhez a megfélemlítés, a megszégyenítés, a gúnyolódás, a büntetés remek eszközként szolgál. Persze, ez a fajta nevelési módszer nem múlik el nyomtalanul, mert rengeteg agressziót, gyűlöletet, szorongást okoz a gyerekekben, akik szerencsés esetben egy idő után ki akarnak törni ebből a „szellemi és lelki” fogságból.  

Ám sokszor egy életre megnyomorodnak, vagy tovább viszik a szülői mintát. Ha pedig bárhol hatalomhoz jutnak...