Mindenki tisztában van vele, hogy a belső békénket csak akkor találhatjuk meg, ha körülöttünk is béke van. Tartom is magam ehhez, mivel tudom, hogy a kupi frusztrálttá tesz. Viszont mit csináljon az ember lánya, ha egy éve kisebb-nagyobb megszakításokkal lakásfelújításban van, és most már egy hete itthon se tudott aludni, mert a fürdőszoba lett szétbombázva. Aztán végre bekerül a vécé (micsoda boldogság!), és már csak a glettelés meg a festés van hátra, ami miatt persze nem érdemes nagytakarítást csinálni, mert a glettpor csiszolás után mindenhova száll.

Én meg csak ülök a kanapén, a káosz közepén, és nagyon próbálok dolgozni. És csak akkor sírom el magam majdnem, amikor még este fél 10-kor is dolgozik a festő, nekem meg olyan a hajam, mint a pulikutya szőre, és tudom, hogy úgyis egyórás takarítás vár rám, hogy másnap ugyanez kezdődjön újra. Nem tudom, hogy én reagálom-e túl, hiszen látom a végét, de csak akkor működöm rendeltetésszerűen, ha rend van körülöttem.

Akkor viszont elviselem a mókuskereket, és pörgök egész nap. Szeretem, ha nincs megállás, szeretem a kihívásokat, ha nyugalomra, rendre érek haza. Emellett pedig, ha van magamra időm. Tényleg nem kell sok: hajmosás, körömfestés, szőrtelenítés, de ha ezekre nem jut idő, megint csak feszült vagyok.

Mennyivel könnyebb nyugodtnak lenni, ha szépnek érezzük magunkat. De a szép fürdőszobának is ára van, így én úgy teszek, mintha a kiegyensúlyozottság természetes lenne, és ugyanúgy, mint eddig, igyekszem megállni a helyem. Jövő héten meg már az egészet elfeledve élvezem majd a környezet megújulását.