Korábban rendkívül idealista voltam, aztán megtört az élet. Na, azért nem ennyire rossz a helyzet, inkább úgy mondanám, mára realista lettem. Rengeteg álmot kergettem, nagyon idillikus elképzeléseim voltak. Valahogy úgy gondoltam, hogy ha most nem is olyan jó, egyszer majd nagyon jó lesz, csak a rózsaszín felhőkön fogok ugrándozni és soha nem kell semmilyen problémával szembenéznem. Aztán eljött a tinédzserkor és azóta folyamatosan realizálódik az élet. Manapság például erősen ingázok a kiábrándultság és a lelkesedés között, van, hogy óránként változik a jövőbe vetett hitem előjele.

Íme néhány tévhit s az igazság, amire az évek rádöbbentettek:

1. Talán az egyik legfontosabb: nincs nagy Ő. Lehet, hogy ezzel egyedül vagyok, vagy csak a kevesek táborát erősítem, de úgy vélem, nincs olyan, hogy mindenkinek létezik a másik fele. Azt gondolom olyanok vannak, akikkel egy hullámhosszon vagyunk, akikhez vonzódunk, akikkel együtt jól működünk, akikkel tudunk szövetkezni.

2. Egyszer mindenki boldog lesz. Hát nagyon nem. Rengetegen nem találják meg a lelki békéjüket. Sőt sokaknál, ha nem dolgoznak magukon, akkor a helyzet csak rosszabb lesz.

3. Mindenki megtalálja a párját. Ez sem igaz, a környezetemben számos olyan idősebb ember van, aki egyedül élte le az életét. Sajnos van, hogy úgy alakulnak a körülmények, hogy nem tapasztaljuk meg a hosszú távú párkapcsolat előnyeit és hátrányait.

4. Mindenki tehetséges valamiben. Én például semmiben nem vagyok tehetséges. Szinte lángol bennem a tettvágy, és csak arra várok, hogy egyszer csak rádöbbenjek ebben vagy ebben nagyon jó vagyok és akkor elindulhatok azon az úton, egyre több dolgot alkothatok az adott területen. De még nem találtam rá erre a tevékenységre. Mivel 33 éves vagyok, elképzelhető, hogy már nem is fogok.

5. Mindenki megtalálja a maga útját. Talán még van időm, de azért irigylem azokat, akik már megtalálták. Néha azt érzem, hogy csak ide-oda vetődök, de még nem vagyok a helyemen, aztán fellelkesedek, és látni vélem az utat.